Mozgássérült

rokkantság

fogyatékkal élés

Gyógyászati segédeszközök

Mozgássérült szállítás

Akadálymentesítés

Mozgássérültek házi betegépolása

Személyi segítők és mozgáskorlátozott-szállítás

Ha nincs segítség: otthon igénybe vehető segítségek


Azoknak a fogyatékos személyeknek, akiknek nincsen szükségük otthon egészségügyi szaksegítségre, mégis felmerül időnként bennük egy másik ember közreműködése iránti igény, javasoljuk a személyi segítők igénybevételét.

A személyi segítők nem egészségügyi szakemberek, vagy ha igen, legfeljebb szakápolói képesítés alatti képzésben vettek részt. Az ő feladatuk kifejezetten a társadalmi életben és közügyekben való részvétel segítése. Olyan mozgáskorlátozottaknak jelentenek ők igazi segítséget, aki nem fekvőbeteg, jórészt el tudja látni magát, kisebb-nagyobb mértékben el is szokta hagyni az otthonát. A segítő elintézi a bevásárlást, elmegy postára, meghatalmazással kisebb-nagyobb hivatalos ügyeknek is végére jár. A ház körüli kisebb faladatokat is rá lehet bízni, annak szem előtt tartása mellett, hogy ő nem háztartási alkalmazott, onnantól kapcsolódik be a tevékenységekbe, ameddig a mozgáskorlátozott, akit segít, el tudott jutni. Az ő munkakörükhöz főleg a fogyatékos személy ellátásával kapcsolatos dolgok tartozhatnak hozzá házon belül, például segítséget tudnak nyújtani a megfürdésben. Ha a mozgáskorlátozottnak arra van szüksége, hogy elkísérjék valahova, például körzeti orvoshoz, hivatalos ügyek intézéséhez stb., akkor a személyi segítő ebben is közreműködik.

Természetesen megkülönböztetünk államilag (pontosabban az OEP által) részben finanszírozott és magán személyi segítő szolgálatokat. Az előbbi esetén a nyújtott szolgáltatások köre pontosan meghatározott, mielőtt igénybe vesszük, érdemes tájékozódni. A magán szolgáltatás ára értelemszerűen magasabb a finanszírozott szolgáltatásénál. Ugyanakkor a nyújtott szolgáltatások skálája sok esetben szélesebb és a segítségnyújtás körülményei is rugalmasabbak. Mielőtt “spórolás” címén elvetjük a fizetett segítség ötletét, mindenképpen gondoljuk át, hogy mennyivel nő a mozgásterünk, mennyivel több értelmes és hasznos dolgot tudunk támogatással igénybe venni és mennyivel csökkennek rossz érzéseink, bosszúságaink és esetleg nőnek a bevételeink, ha jelen van az életünkben.
 

Fogyatékos személyek szállítása, utaztatása


Ha a fogyatékos személyek egészségi állapota nem teszi szükségessé (pl. nem csak adott testhelyzetben szállíthatók) vagy nem orvosi kezelés céljából, orvos rendelésére van szükség a szállításukra, akkor a törvény szerint nem kérhetnek mentős betegszállítást. A legtöbb esetben erre nincs is szükség, hiszen fogyatékos embertársaink nem rossz egészségi állapotuk miatt, hanem mozgáskorlátozottságuk (illetve akadálymentesítő eszközeik, pl. kerekesszék) miatt igényelnek speciális szállítást.
A fogyatékos személyek szállításának, utaztatásának megszervezése alapos átgondolást igénylő feladat. A költséghatékonyság mellett  legfontosabb szempont a személyek kényelme, igényeik szem előtt tartása, hogy a lehető legkevesebb igénybevételnek, kellemetlenségnek legyenek kitéve.

Az utaztatás területén beszélhetünk csoportos vagy egyéni szállításról. A csoportos utazás esetén nem mindegy, hogy csak hasonló állapotú (pl. mindenki kerekesszékes) vagy eltérő fogyatékú személyek utaznak együtt. Ha több kerekesszékes embertársunkat szeretnénk együtt utaztatni, érdemes olyan kisbuszt választani, amelyben konkrétan erre a feladatra vannak kialakítva a székeket rögzítő helyek, biztonsági övek és természetesen a ki-beszállást biztosító rámpa. Az ilyen speciális járművek bérlése esetén a bérbeadó általában biztosítja a megfelelő képzettséggel rendelkező sofőröket is. Van olyan szállítószolgálat, ahol a szállításhoz használt kisbuszok belső tere könnyedén átalakítható, az ülések kivehetők és visszahelyezhetők, attól függően, hány kerekesszéknek kell hely. Az autók padlóján vájatok kerülnek kialakításra a kerekesszék maximális stabilizálása érdekében.

Egyéni szállítás általában az ilyen jellegű szállító szolgálatokkal is megoldható, bár a nagy jármű költségeit (pl. 7-9 személyes kisbusz) általában ilyenkor meg kell fizetni. A költséghatékonyság érdekében érdemes több sorstársnak összefogni és ún. járatokat szervezni, pl. orvoshoz menés esetén, vagy ha többen egy helyre mennek, és odafelé összeszedni, majd hazafelé lerakosgatni az együtt utazókat.


9 személyes kisbusz bérlés, buszos személyszállítás


FaXuniL Kft (H-2220 VECSÉS Város utca 2., telefon:+36-30-256-8-255, adószám13017996-2-13)

Google PageRank